Tegnap este mentem haza az edzésről, a buszon, a képemet egy centire nyomtam az ablakhoz, bámultam kifele, és hallgattam a Stairway to Heaven c-ű számot. Próbáltam magam beleélni, nagyon ki voltam akadva, ha tudni akarod az igazat. Arra gondoltam, ami Rojkóval van. Nem tudom hová tenni egyszerűen. Megőrjít. Most egy jó darabig nem látom, mindenesetre. És arra akartam gondolni, hogy mennyire gyönyörű az a dal, de a fejemet újra meg újra nekiütöttem az ablaknak, mert rázkódott a busz. Annyira hülye dolog volt. Sírni lett volna kedvem, de röhögtem, mint valami hiéna. Annyira jellemző, az ember beleakarja élni magát egy dalba, elmerülni a problémáiban, az önsajnálatban, erre a fejét folyton nekivágja a busz ablakának. Rettentő bájos dolog, ha úgy állsz hozzá. Komolyan, felvidított valamelyest. Arra gondoltam, hogyha egyszer csinálok egy filmet, akkor a biztos így fog kezdődni. Ez olyan magával ragadó, nekem legalábbis. Csinálnom kell egy filmet, hogy így kezdődhessen, nem vicc.
"There's a feeling I get when I look to the west
And my spirit is crying for leaving
In my thoughts I have seen rings of smoke through the trees
And the voices of those who stand looking"
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése