ittvan

Itt van. Elkezdődött. Egész pontosan tegnap.
A Dávid holnap megy Londonba, és tegnap átjött vacsorázni, hogy elbúcsúzzon satöbb. Kinn ültem velük a konyhába, beszélgettünk, Louis Armstrong szólt, látszólag minden a legtökéletesebb rendben volt.
Aztán a Dávid hirtelen felpattant, hogy bontsunk egy üveg bort, és ő kimegy egy üvegért a kamrába. Halk puffanások hallatszottak, meg az, hogy kotorászik. Anyukám kiszólt neki, hogy vigyázzon azzal a nagy kartondobozzal. "Mi van benne, hogy ilyen kurva nehéz?" "Ó, az titok!" az anyukám mosolygott. Felidéztem az alaposan lecellukszozott nagy fehér dobozt, és rájöttem. Képek villantak át az agyamon. A sok csoki, a tavasz, a napsütés, a pléhtányér, a nyuszi. Mármeginittvagynaszéphátulróltámadtálhátba.
Persze a jeleket észrevehettem volna. Megyünk Balcsira, mint minden évben, elkezdődött a szünet, megjött az unokatesóm Német országból, az újságok, meg a tévé televannak nyulakkal, van egy nagy lecellukszozott doboz a kamrában ami, ha belerúgunk olyan hangot ad, mint amikor sok csokipapír ütközik egy kartondoboz falának, de hátakkoris.
Bocsánat, most nincs hangulatom húsvéthoz, most annyira nem érdekel, most minden bajom nagyobb annál.
Két dolog miatt is nagyon ratyi ez most.
1. Esik a hó, nem lesz együtt a család (bár ez nem újdonság), és persze nincs hangulatom hozzá
2. Ha húsvét, akkor évvégefele, ha évvégefele, akkor mindjárt ballag paolov...

Hahhhhóóóóóóóóóóó, világ, amiben lakom, állj le, itt nem kóser minden, még nem állsz készen!

csillagút

Tegnap este mentem haza az edzésről, a buszon, a képemet egy centire nyomtam az ablakhoz, bámultam kifele, és hallgattam a Stairway to Heaven c-ű számot. Próbáltam magam beleélni, nagyon ki voltam akadva, ha tudni akarod az igazat. Arra gondoltam, ami Rojkóval van. Nem tudom hová tenni egyszerűen. Megőrjít. Most egy jó darabig nem látom, mindenesetre. És arra akartam gondolni, hogy mennyire gyönyörű az a dal, de a fejemet újra meg újra nekiütöttem az ablaknak, mert rázkódott a busz. Annyira hülye dolog volt. Sírni lett volna kedvem, de röhögtem, mint valami hiéna. Annyira jellemző, az ember beleakarja élni magát egy dalba, elmerülni a problémáiban, az önsajnálatban, erre a fejét folyton nekivágja a busz ablakának. Rettentő bájos dolog, ha úgy állsz hozzá. Komolyan, felvidított valamelyest. Arra gondoltam, hogyha egyszer csinálok egy filmet, akkor a biztos így fog kezdődni. Ez olyan magával ragadó, nekem legalábbis. Csinálnom kell egy filmet, hogy így kezdődhessen, nem vicc.

"There's a feeling I get when I look to the west
And my spirit is crying for leaving
In my thoughts I have seen rings of smoke through the trees
And the voices of those who stand looking"